Szelidítsük meg a Sorsod!
Sors-szelidítés? Az vajon mi???
Mélyen hiszek benne, hogy a nagybetűs Sors nem egy megváltoztathatatlan létezést jelölő minőség, mert az nagyon igazságtalan lenne.
Abban hiszek, hogyha vannak is olyan elemei, melyek mozdíthatatlanok, akkor is sok lehetőségünk van arra, hogy valamilyen módon enyhíteni tudjuk azt, ami előkészülni látszik.
Hogy mindezt miért hiszem ilyen biztosan?
Azért, mert egy helyzet (amit akár sorsszerűnek is nevezhetünk) kimenetele nagyban függ attól, hogy mi hogy állunk hozzá, mit teszünk vagy épp nem teszünk, amire már neked is kellett, hogy tapasztalatod legyen! Bizony mindannyian megtapasztaltuk már, hogy valamit túlreagáltunk vagy épp lefagytunk és nem léptünk időben, így a felkínálkozó lehetőség, vagy egy nagy találkozás létrejött ugyan, csak nem éltünk vele.
Vagy ha képesek lettünk volna időben lenyugodni, akkor nem gerjesztünk konfliktust valaki olyannal, akinek köze nem volt az előző helyzethez és így nem jött volna létre egy egész életre szóló harag.
De ahhoz, hogy azt, ami rajtunk múlik, jól tudjuk csinálni, sok mindenre szükség van. Bár bízhatod a véletlenre, vagy hagyhatod, hogy ösztönszerűen reagálj és gondolhatod azt is, hogy minden úgy jó, ahogy van, attól még a lelked mélyén tudni fogod, hogy bizony ment volna ez jobban is!
A Sors-szelidítés számomra egy folyamat, amiben különböző eszközökre is szükség van, amellett, hogy bizony megéri tanulni a Létezés működéséről, annak összefüggéseiről, kapcsolati dinamikákról, önmagunkról, a világról és még számtalan dologról, ami egyébként csuda érdekes, ugyanakkor enélkül sokkal kevésbé fogod érezni azt, hogy van hatásod a Létezésed, a Sorsod alakulására.
Én azoknak tudok segíteni, akik merik vállalni a saját életükért a felelősséget, és képesek ránézni arra, hogy mit tehettek volna, vagy mit tehetnének most abban, ami rajtuk múlik.
Több módszer is segít ebben, amiről részletesebben az oldalukon írok, itt csak jelzem, hogyha szeretnéd megélni azt, hogy van hatásod az életed alakulására, akkor bizony sokkal többről kell, hogy beszélgessünk, mint amire elsőre gondolnál.
Nyilván azzal kell elindulnunk, hogy kibogozzuk a Jelenedet kiváltó szálakat. Izgalmas út ez, ahol a kérdések mentén megláthatod, hogy mennyi mindenből állt össze és hogy abban mennyi minden tudott volna másképp alakulni, ha már akkor tudatosabb vagy erre.
A bogozást azzal folytatjuk, hogy kitágítjuk a kört egyrészt generációs mintázatok, programok feltérképezésére, sorsösszefonódások észrevételére (igen, jól sejted, hogy ez lesz a családállítás, amivel sokkal többre láthatunk rá, és oldhatjuk, mint a generációs minták), és oldására, de ez nem csak az állítás módszere, ebben benne van az én tapasztalati tudásom, összefüggéslátásom is.
Biztos, hogy beszélgetni fogunk arról is, hogy a fogantatásod mire jött létre, mik voltak közvetlenül előtte a családi történésekben, milyen volt a magzati korod és a születésed, no meg az első éved.
Hihetetlen mély programok, minták épülnek ki itt, amik nem véletlenek, mindnek oka van, csak van ami mára már inkább akadályoz, mint támogat.
Aztán elővesszük az életed Használati Útmutatóját, ami nem más, mint az Asztro térképed, amiből megláthatjuk, hogy mire épül fel a létezésed, milyen szerepet vállaltál be, miként tudsz sikeresen megoldásokat eszközölni, mire tanítanak a kapcsolódásaid, miből tudsz teremteni, stb.
A Csillagos Égbolt olyan módon mesél a Sorsodról, amitől csak mély hálát tudsz érezni az ámulaton túl.
De itt még mindig nincs vége, mert megtanítom neked, hogy hogyan kapcsolódj az Erdő Intelligenciájához, vagyis a Létezés teréhez. Hogy miért is jó ez neked?
Egyrészt a túlgyorsult világunkban az idegrendszerünk nem képes a tempót lekövetni és a rengeteg impulzus miatt túl nagy stressz alakul ki bennünk. A Természet, és különösen az Erdőben lét, ezt gyógyítja és ad vissza valamit az elveszett jó érzésekből.
De ezen túl is van értelme kapcsolódni, mert egy letisztultabb, lenyugodottabb állapotban sokkal jobb eredményeket tudsz elérni a belső munkádban, mint stresszesen.
Ha pedig igazán el tudsz csendesedni és jelen tudsz lenni, akkor talán még belső sugallatok, megérzések is segítik majd az utadat.
Az Erdőben a kapcsolódáson túl szimbolikusan bejárjuk a Sors-utadat, ami által az elmúlt idő tanulságai által az eljövendő hasonló helyzetekben sokkal nagyobb eszköztárad lesz majd.
Ebbe pedig belecsempésztem az Asztro-képleted gyakorlati megélését a Tóparton, amitől hihetetlen felismeréseid lesznek önmagaddal és a képleteddel kapcsolatban.
A Meditáció is része annak, hogy a Sorsod szelidítésében sikeres legyél, hiszen elcsendesedni vagy épp kontemplációs gyakorlattal megélni, megérteni valamit nagyon sokat jelent.
Én ezen az úton végig melletted vagyok, segítek a felbukkanó felismerések megértésében, a kérdéseimmel mélyítem a rálátásod, ha elfáradsz, veled pihenek (nem rohanunk túl semmit, fontos, hogy a lélek jelzéseire odafigyeljünk!), ha túl gyorsan szaladnál, ami miatt elveszíthetnél fontos dolgokat, lassítalak, ha halogatnál, rámutatok, amikor nem tudsz - nem látsz meg valamit, megmutatom, de csak annyira, hogy átbeszéljük, mert nem az én megoldásaimat keressük, hanem a tieidet.
Vagyis nem vagy egyedül, mégha az ezzel együttjáró folyamatot neked kell megélned.
Ez nem mindig egyszerű, van ebben sírás, de van sok felszabadult nevetés is.
Ez nem egy instant megoldásokra törekvő út, éppen ezért minden lépése a te energiabefektetésed, a te eredményed.
Akik eddig velem jöttek, vagyis inkább akiket eddig kísérhettem, azok a nehézségeikben is stabilak, nyugodtak, békésebbek, boldogabbak tudtak maradni.
Megtalálták azt, amiben valóban boldogok, mert az az ő útjuk és nem egy divatossá vált megoldást követnek.
Erre hívlak Téged is!
Lehet úgy kezdeni, hogy a jelen problémád izgat igazán és azzal induljunk el, de jó szívvel ajánlom azt az utat, ahol még viszonylag kisebb, kevesebb nehézség után elindulva felfedezed a Létezésed varázslatos összefüggéseit.
Mindezt egyszerre józan, racionális, logikus és egyszerre spirituális, érzelmi, szellemi összefüggések mentén.
Ha egy kicsit is elgondolkodtál, hogy vajon nálad lehetnek e olyan Sorsösszefüggések, melyekről jó lenne tudnod, akkor szeretettel várlak egy Sorsbogozós Életbeszélgetésen, ami rólad szól, veled történik, érted van!
Azután pedig el tudod dönteni, hogy benevezel e egy VIP egyéni programba, vagy pár alkalomra szerződünk csak, vagy épp kifejezetten az egyik módszer érdekel.
Csak az a lényeg, hogy őszintén, kíváncsian és nyitottan állj bele, hogy az út kincseit felszedhesd és ne visszanézve lásd meg hogy mit hagytál el(veszni).