Fő tartalom átugrása

Sors-szelidítés eszközei

Erdőző - Kapcsolódás az Erdő intelligenciájához

Ez a legújabb módszer, amiből igen hamar kialakult valami nagyon egyedi dolog, vagyis a szokásos „bodóandis” szemléletmód.

 Talán olvastál, láttál, hallottál már a japán Erdőfürdőzésről, ami ott állami támogatást is kapott, mert olyan jó hatást gyakorol az ember lelkére, pszichéjére és ezáltal a közérzetére.

 Én először könyvet olvastam róla, majd utána néztem a neten és autodidakta módon belevetettem magam a tapasztalásba.

Élveztem a természetben lenni, de nagyon „akarom” szagú volt az egész. De nem hagyott nyugodni a dolog és olvasgattam itthoni emberkék írásait, láttam egy kis dokumentum filmet is (illetve egy dokumentum filmben erről is beszéltek) és éreztem, hogy dolgom lesz még ezzel.

 Majd a saját életemben elérkeztem egy olyan (mély)ponthoz, amiben láttam, hogy ez nem egy pillanatnyi kis blokk, hanem az egész életemben ez dolgozott a háttérben.

Az Életút szó kezdett el dübörögni bennem és egyszer csak felötlődött, hogy menjek ki az Erdőbe és járjak végig (fizikailag) egy utat és figyeljem meg, hogy mi mindent élek meg közben.

 Ez egyébként onnan jött, hogy a coachingban létezik egy Életvonal nevű modell, amikor egy képzelt vonalon lépkedünk és közben kérdésekre válaszolunk azzal a témával kapcsolatban, amivel dolgozunk.

 Szóval egyszerűen átadaptálódott a coachingos Életvonal modell egy Erdőben járós Életút modellé.

 Mivel szeretek kísérletezni, időm is volt és ráadásul az idő is jó volt, így adtam egy esélyt magamnak és az Erdőnek.

Nem véletlenül írom nagybetűvel, mert számomra valami elképesztő módon változott a valami helyett, valakivé.

 A lényeg az, hogy elindultam és leszállva a buszról az ellenkező irányba indultam el, ami mikor tudatosult bennem, nem okozott túl nagy örömöt a forróságban.

Igen ám, de ennek jelentősége volt, mert a fogantatásom környékén történtek dolgok, amik most értelmet adtak az eltévedésnek.

És innentől elkezdtem figyelni és olyan felismeréseim és megértéseim lettek a saját sorsommal kapcsolatban, hogy az elképesztő volt számomra.

Ugyanakkor meg abból a nehéz élethelyzetből egy új perspektívát kaptam és a félig depresszív állapotból szárnyra kapva mentem haza.

 Ez volt az első esszenciális élményem és innentől kezdve kerestem a lehetőséget, hogy kimenjek az erdőbe és azt is, hogy hol képződhetnék ebben tovább.

 Így kerültem az Erdőmerülés és a Nature Coaching -al kapcsolatba, ahol a képzés alatt, újabb saját élményeken mentem keresztül.

 Azóta pedig már két csoportot szerveztem, akiknek megmutattam, hogy hogyan tudnak kapcsolódni az Erdőhöz, annak intelligenciájához, ami által már más szemmel tudnak jelen lenni a Létezésben.

 Egyéni coachingot is szoktam az Erdőben tartani, amikor is nem csak friss oxigént szívunk be és frissülünk fel általa, hanem használjuk a pillanatnyi megnyilvánulásokat, az érzékszerveinket, és ha kicsit spirituálisabb az ember, akivel kint vagyok, akkor kérünk az Erdő intelligenciájától útmutatást is.

De enélkül is végtelen sok lehetőség van arra, hogy az ott található eszközökkel dolgozzunk.

 És ami igazán lényeges, amiért annyira szeretek kint „dolgozni”, az az, hogy megláttam és megtapasztaltam, hogy egy belső munka sokkal magasabb szintűvé válik kint, mert az ottani energia rezgése felemeli azt, amiben mi vagyunk ott.

 Erről is szoktam írna a Facebookon, de a Blogra is fognak kikerülni írások.

 Általában negyedévente tervezek ingyenes csoportos Erdőzést (ez nem túra, van, hogy max 1 km-es távot teszünk meg), amire téged is szeretettel várlak!

 Az egyéni munka az Erdőben, pedig annyiba kerül, mint a Stúdióban. (árak az Árak menüpontban)

Bodó Andi E. V.

Cím

1149 Budapest, Pillangó park 12/d
Kapucsengő: 65
A telefonos parkolás kódja: 1140

Időpontot egyeztetés

+36 30 942 6851

E-mail

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Fel
© minden jog fenntartva